Ez természetes.
És itt most nem a szerkezetre gondolok, hanem az első reakciókra.
Természetes, hiszen ez jól tudjuk, nem számít egy elterjedt technológiának. Itthon egyáltalán nem ismert, nem hallani megépült példákról, pláne nem a médiában, ismerősöktől. Az egyedüli, ami ilyenkor eszükbe jut az embereknek, amihez leginkább tudják magunkban hasonlítani, az nagyapáink háza, vagy az úgymond “Skanzen-házak”. Valahogy egy olyan időnek az emlékezeteit hozzák fel bennük, ami számunkra az elavult, régi, idejétmúlt dolgokat idézi. Míg a fiatalabb generációnál inkább a visszanyúlás ahhoz, ami régen is már jó volt, csak időközben elfelejtettük. Érdekes párhuzam, kettősség.
Mindegyik igaz és egyik sem,
azt gondolom. Valóban egyfajta visszanyúlás a régihez, de közben a modern tudásunkkal, technológiákkal ötvözve, újragondolva, így mindenből a legjobbat, számunkra jót tudjuk alkalmazni.
Sokat beszélgettünk a családdal ezekről, összegezve számukra is, mik vezettek minket az adott döntéseinkhez, átbeszéltük a kérdéseiket, aggályokat is. Ez számomra is nagyon hasznos volt, jó volt közben visszanézni a tervezési füzetemet, azt a fejlődést, amit mi is megtettünk a kezdeti útkereséstől, kutatómunkától. Megértettem, hogy ami már nekem egy lépésnek tűnik, az valójában számunkra is hosszú és biztonytalanságokkal teli folyamat volt, mint egyfajta ismerkedési szakasz, ami nem hagyható el, a legjobb kapcsolatoknál sem. 🙂
Mára úgy érzem, igazán szerencsések vagyunk, mert a szeretteink nem csak megbarátkoztak a gondolattal, hogy ilyen “különc” házban szeretnénk lakni, hanem őszintén támogatnak is minket, úgy a döntésünkben, mint akár majd a bálarakásban.
Izgalmas lesz ez mindannyiunknak. Már nagyon várom. 🙂
