egy bio-ház építésének története

Kíváncsi vagy, hogy állnak a munkálatok? Iratkozz fel, hogy értesíthessünk!

Bemutatkozás

Péczka Szilvia vagyok, okleveles építészmérnök. Diplomámat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építész karán szereztem. Már tanulmányaim alatt igyekeztem minél több szakmai tapasztalatot gyűjteni, kipróbálni magam számomra új területeken, minél többet tanulni és ellesni a már gyakorló építészektől, tapasztalatokat gyűjteni.

A kötelező gyakorlatok után részt vettem pl. egyetemi építőtáborban, ahol kis léptékű projekteket kivitelezhettem; néhány diáktársammal megterveztünk egy kis település számára egy meglévő családi ház felújítását és átalakítását közösségi épületté, mely során a pályázati lebonyolításban is segítettünk; egy évet Németországban is dolgoztam, építész és belsőépítész irodákban.

Az egyetem után is a tapasztalatszerzés és tanulás volt a fő motivációm, hogy minél sokrétűbb projektekben tudjak részt venni, illetve a különböző munkafázisokat is megismerjem, önállóan elsajátítsam. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért ezeket a lehetőségeket meg is kaptam, számos neves irodában dolgozhattam, kiváló építészektől tanulhattam és változatos projekteken működhettem közre, itthon és külföldön egyaránt.

Ezekből a tapasztalatokból és tudásból merítve indítottam el saját vállalkozásomat.

Kitartó vagyok és precíz, önmagammal szemben szigorúan maximalista. Addig nem pihenek meg, amíg nem alakul ki az a koncepció / terv, amivel a Megbízó és én is teljes mértékben elégedettek vagyunk. Ebben nincs kompromisszum. Nem számít, mennyi verziót kell ehhez megtervezni és átbeszélni, a lényeg, hogy a végeredmény olyan legyen, amilyet a Megbízó megálmodott – vagy akár felül is tudja múlni azt. Minden munka során fontosnak tartom az alázatot, mind a Megbízó, mind a feladat irányába. Célom, hogy minél jobban rá tudjak hangolódni Megbízóimra, és a kérések, igények mögötti miérteket is megértsem, hogy a legjobb válasz születhessen. Törekszem arra, hogy minden munkámmal maradandó értéket teremtsek, a fenntarthatóság és a helyi, egyedi értékek figyelembevételével, tiszteletben tartásával. 

Folyamatosan követem a szakmai újdonságok, szabályozásokat, inspirálódok hazai és külföldi fórumokból, bővítem a technikai tudásomat is. Az építészeti tervezést 3D formában, BIM szemléletben készítem, ezzel már a tervezés korai szakaszában műszakilag helyes, megvalósítható rajzok készülnek, illetve a későbbi folyamat során, a szakági tervek összefésülhetőek, a kivitelezési hibák nagy része már a tervezési fázisban megoldásra kerül, amikkel jelentős idő és költség spórolható.

A projekteket generál-tervezőként vállalom, a szakági tervezők (statikus, gépész, elektromos tervező, belsőépítész, stb.) munkáinak koordinálásával és ellenőrzésével. Nyitott vagyok sokféle projektre és elképzelésre, általánosan 10 m2-nél nagyobb, de 5.000 m2-nél kisebb építészeti, illetve generál-tervezésre vállalkozok, de ettől nagyobb munkákban is szívesen részt vállalok.

peczka-szilvia-epitesz

Ajánlott bejegyzések:

A másik építész a családban.

Nochta Tamás vagyok, Szilvihez hasonlóan okleveles építészmérnök. Míg ő a kreatív, én a műszaki (és kocka) dolgokat kedvelem. Épületek tervezésével egyáltalán nem foglalkozom, sokkal inkább az építészet informatikai oldala érdekel: Hogyan tudunk hatékonyabbak lenni építészként az informatikai lehetőségek segítségével.

miert bio_covid

Miért bio? Egyáltalán milyen egy bio-ház?

A fogalom-meghatározás előtt azzal kezdeném, hogy nem a “trendi” elnevezés fogott meg, és terveztünk erre egy házat, hanem összeszedtük az elképzeléseinket, vágyainkat, amikhez ez a megnevezés egész jól passzol.

szalmabala_haz_miert_szalma

Miért éppen szalma+vályog?

Az előző posztban olvashattátok, honnan jön a bio-ház elnevezés. Most arról írok, hogyan jutottunk el a kiinduló fogalmakból oda, hogy szalma+vályog házat építsünk – ezzel kicsit magunkat is meglepve. 🙂

peczka-szilvia-epitesz

Péczka Szilvia vagyok,
Okleveles Építészmérnök

Örömmel segítem álmaitok otthonának kialakítását több éves itthon és külföldön szerzett építészeti tapasztalatommal, legyen szó új építésről, átalakításról, bővítésről vagy korszerűsítésről. 

Összeszokott szakági tervező partnerekkel dolgozom együtt családi házak és társasházak tervezésén, akik munkáját is koordinálom. 

Ha bármilyen kérdésed merülne fel, esetleg te is szeretnél egy energiatakarékos bio-házat a családodnak, keress bátran az alábbi elérhetőségeken:

Kövess a közösségi médiában!

Bemutatkozás

Péczka Szilvia vagyok, okleveles építészmérnök. Diplomámat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építész karán szereztem. Már tanulmányaim alatt igyekeztem minél több szakmai tapasztalatot gyűjteni, kipróbálni magam számomra új területeken, minél többet tanulni és ellesni a már gyakorló építészektől, tapasztalatokat gyűjteni.

Megosztás:

Facebook
LinkedIn

Ajánlott bejegyzések:

Péczka Szilvia
Okleveles Építészmérnök

Örömmel segítem álmaitok otthonának kialakítását több éves itthon és külföldön szerzett építészeti tapasztalatommal. Legyen szó új építésről, átalakításról, bővítésről vagy korszerűsítésről. Összeszokott szakági tervező partnerekkel dolgozom együtt családi házak és társasházak tervezésén, akik munkáját is koordinálom. Bővebb információért keress a megadott elérhetőségeken.